~6: Piszkos a fantáziám...

Figyelem! A fejezet enyhe utalásokat tartalmaz! 
Jó olvasást!:)

-Na jó Armin, gyere.-adtam be a derekam.-De ha Melody engem szid le, rád kenem!
-Ez az!-kiáltott fel.-Átmehetek hozzátok?
-Gyere.-forgattam meg a szemem mosolyogva. 
Az utat végig retardkodtuk, és mint mindig, most is húztuk egymás agyát, nem tudom mikor szokunk le erről, de én élvezem. 
Otthon, mikor felkiáltottam hogy "Megjöttünk!" J rögtön ugrott erre a mondatra, ugyanis tudta hogy van velem valaki. Igen. Arminra konkrétan rávetette magát.
-Armiiiin! De rég láttalak!-ugrott a nyakába J, Armin pedig megpörgette. Megpörgette! Uramisten. 
-Ti most komolyan mi a jó eget műveltek?-fogtam a fejem. 
-Jaaj Elina, ne légy féltékeny.-kócolta össze a hajam J. 
-Mégis ki féltékeny?-néztem fel rá, mint akit épp meg akarok ölni. Reflex, sajnálom. 
-Elina, ilyenkor olyan rémisztő vagy.-röhögte el magát Armin. 
Ezután ment a folyamatos 'veszekedés', és az egymáson vihogás, J meg semmit nem tudott erre mondani, csak mosolyogva figyelte az akciónkat. 
J egyébként elengedett, és azt mondta, hogy érezzem jól magam. Azt viszont nem értette hogy Armin miért megy. Az már részletkérdés. 
5-kor elindultunk a park felé, ahol Rosaliával fogunk találkozni. Már a reakciójára is kíváncsi vagyok. 
Mikor odaértünk Rosa már ott volt, és számonkérő pillantásokat vetett felém.
-Ő meg mit keres itt?-mutatott Arminra.-Nem úgy volt hogy csak lányok jönnek?
-Armin nagyon akart jönni úgyhogy beleegyeztem...
-Könnyen rászedhető vagy, Elina.-rakta vigyorogva a kezét a vállamra Armin.
-Szeretnéd ha meggondolnám magam?-mosolyogtam rá türelmesen.

Furcsálltam Rosa kezében azt a sok táskát. Vajon mi lehet benne? Áhh, mindegy inkább hagyjuk, nem hiszem hogy olyan fontos lenne. 
Az úton semmi érdekes nem történt, kivéve azt, hogy akármerre mentünk, nem tudtam hol vagyunk. 
-Elina, biztos vagy benne hogy itt laksz?-röhögött rajtam Armin. Olyan szép gesztus, nem? 
-A város ezen részén nem jártam sokat, na!-vágtam sértődött fejet, mire Armin összeborzolta a hajam. 
Rosa és Armin épp beszélgettek valamiről, és lépteikből azt szűrtem le, hogy jobbra kell kanyarodni, ezért arra is mentem, ők meg pont az ellenkező irányba sétáltak tovább. Jó, az még oké, hogy nem tudom hova kell menni, és merre. Az is oké, hogy pont rossz irányba fordultam le. De az, hogy elbambultam, és nem figyeltem, na az már nem. Hogy lehetek ilyen szinten szerencsétlen? Hát ez nem igaz! És érted észre sem veszik, hogy nem vagyok ott! Imádom őket... 
Végül meguntam a várakozást, leültem egy padra, és elkezdtem pötyögni a telefonom. 
Armint hívtam. Rosa tuti kiborul -bár így is ki fog-, úgyhogy úgy gondoltam hogy Arminnal jobban járok. 
Csöngött, csöngött, de semmi válasz. Szuper. Szóval egyedül vagyok. Nem is keresnek. Bár ez már jópárszor megtörtént velem. Megszoktam, így annyira nem is voltam kiakadva.
Mégegyszer hívtam, de senki sem szólt bele. Ültem ott a padon, kitudja meddig, olyan hosszasnak tűnt a várakozás. Ránéztem az órára. Csak 2 perc telt el... 
Elhatároztam, hogy hazamegyek, hátha sikerül oda eltalálnom, így felálltam és elindultam. 
Már egy ideje sétáltam valahol, valahol, ahol nem nagyon jártam, és beláttam, hogy igazuk volt. Elég nagy szégyen, hogy itt lakok már egy jó ideje, és nem ismerem ezt környéket. Szerencsétlen vagyok... 
Zsebre dugott kézzel, és lehajtott fejjel baktattam, amikor éreztem, hogy valaki a vállam felett átnyúl, és úgy húz magához. Az a valaki lehajolt a fülemhez, és megláttam a fekete tincseit. 
-Maga mégis hová készül?-kérdezte Armin, és a hangjából éreztem, ahogy vigyorgott. 
-Haza.-válaszoltam tömören. 
-Rosa már ott van, azt mondta menjek érted, akárhol is vagy.-mondta tovább, mintha meg sem hallotta volna, amit mondok. Megborzongtam.-Kivel fogok én ninjáskodni, hm? Na gyere, lepjük meg őket.-fordított maga felé. Nem néztem rá. 
-Olyan szerencsétlen vagyok, Armin. 
-Lehetséges.-nevetett, majd megfogta az államat, és felemelte a fejem.-Mi ez a búskomor arc? Indulás!-engedett el, majd a karomnál fogva húzott maga után. 
Nem szóltam az úton semmit sem, csak lesütött szemmel követtem Armint. Jól voltam, már jó volt kedvem, de egy valamit nem tudtam kiverni a fejemből. Armint, és az előbbi gesztusát. 
Végül odaértünk Melodyék házához, és becsengettem. 
-A lányok tudják már, hogy jössz?-kérdeztem tőle.

-Nem, mondtam Rosaliának hogy ne mondja el.-vigyorgott, és kinyílt az ajtó. Melody lépett ki rajta. 
-Áhh, Elina és... Armin?!
Zavartan vakargattam a tarkómat. 
-Öööö, említettem neki, hová megyek, és mindenáron velem akart jönni.-néztem szúrósan Arminra. 
Melody betessékelt minket, és nem bánta a dolgot. Csöppet sem. A lányok sem. Senki. Hihetetlen, ennyire kedvelik Armint? 
-Csak egy a bökkenő. Armin nem aludhat itt.-közölte Melody a fájdalmas tényt. Várjunk csak... Aludni?
-Miféle alvásról beszélsz?-vágtam összezavarodott fejet.
-Hoppá, nem említettem?-nevetett, de nekem ez kicsit sem volt vicces. 
-Nem, nem említetted. Hát akkor, mi nem alszunk itt, Armin... 
-Tényleg sajnálom Elina!-nézett bánkódva, én pedig leintettem, hogy nem haragszok. 
A nappaliban voltunk, ahol az asztalon mindenféle rágcsa, és ital volt. Hangulatos házuk volt, bár elég egyszerű. Mondjuk, nem tudom mit vártam. 
Elkezdtünk beszélgetni, és meglepődve figyeltem, hogy Armin mennyire betudott csatlakozni a beszélgetésbe. Néhol egy-egy viccet mondott. Kihagyhatatlanok voltak, mindenki nevetett is rajta. Rosa, és Iris között ültem, velem szemben pedig Armin. Néha találkozott a tekintetünk, én pedig a tipikus retard fejeimet vágtam, mire ő csak egy vigyorral, és fejcsóválással válaszolt. Szeretem ezeket a pillanatokat. 
Rosa csak mosolyogva figyelte minden egyes mozdulatomat, néha hozzáfűztem hogy "Ne nézz már annyit" vagy "Mi olyan vicces?" de ő nem foglalkozott ezekkel. 
2 óra elteltével Kimnek az az ötlete támadt, hogy játszunk. Egyből tudtam mi lesz. Üvegezés. Hát persze hogy az! 
De ez nem sima üvegezés volt. Itt nem lehetett merni, csak felelni. Akire a kupak mutat, attól kérdez valamit az üveg másik végén lévő személy. Minden kérdésre őszintén kellett válaszolni. 
Nekem nem igazán jött be ez az ötlet. Honnan tudjuk meg, hogy az a személy tényleg igazat mondott e? Hülyeségnek tartottam. 
Az üveg pörgött, közben Rosa izgatottan odasúgta nekem, hogy "Ez érdekes lesz!", majd megállt az üveg. Melody, és Armin. 
-Na, Melody! Készülj. De tényleg őszintén válaszolj!
-Persze.-mosolygott a fiúra. 
-Mondd el, mit gondolsz Natanielről. ÚGY.-mosolygott sunyin. Tetszik a kérdés! 
-Öhm...-pirult el Melody.-Már régebb óta szerelmes vagyok belé... Első látásra. Nagyon helyes, intelligens, és szerintem kidolgozott a teste is. Már amennyit láttam belőle...-motyogta, de tovább folytatta.-Ha meghallom azt a szót hogy 'görögisten', akkor mindig ő jut az eszembe... 
-Hű.-válaszolta Armin. Egy kicsit zavart, amit Melody mondott. Vagy inkább zavarban voltam miatta?-És hol láttad a testét? Kukkoltad?-folytatta tovább a kérdezősködést, de leállítottam. 
-Armin, nem látod így is mennyire zavarban van? Egyébként is, már megvolt a 'kérdésed'. Elégedj meg ennyivel.-mosolyogtam Melodyra, ő pedig megkönnyebbülten nézett rám.
-Ünneprontó...-grimaszolt egyet Armin. 
-Rám te ne fintorogj!-vágtam ellenséges arcot.
-Hééé Elina nyugi.-nevetett Kim.-A házasok álljanak le. 
-Nem vagyunk házasok...-motyogtam. Arminnal mindig vannak ilyen pillanataink. De sosem vesszük komolyan. 
-Folytassuk!-mondta vidáman Iris. Armin pörgetett, és a legnagyobb szerencsétlenségére rá mutatott az üveg, és rám. 
-Ne már, ez igazságtalan!-csattant fel, én pedig elröhögtem magam.
-Itt a bosszú ideje!-vigyorogtam sejtelmesen.
-Na gyere!-nézett kihívóan Armin, és meghallottam, ahogy Rosa suttogott Carlának.
-Olyanok, mint a gyerekek.-mosolygott, Carla meg csak megforgatta a szemét. 
-Akkor a kérdéseeem...-gondolkodtam, majd eszembe jutott valami, amire már régóta kíváncsi voltam.-Mikor volt az első csókod, és kitől?
-...-nem mondott semmit, csak elpirulva hallgatott, én pedig kíváncsian néztem rá.
-Na? Talán nem volt még meg?-vontam fel a szemöldököm. 
-N-Nem! Nem erről van szó...-nézett oldalra.
-Hanem? 
-3 évvel ezelőtt történt...-kezdett bele, nekem pedig felcsillant a szemem. Na végre, információk!-És az első csókom...
-Igeeeen? 
-.... Alexytől volt.-mondta ki, nekem pedig leesett az állam. Nemcsak nekem! Mindenkinek.
-Ehehee...-nevettem kínosan, ő pedig oldalra nézett.-É-És... hogy történt?-teljesen zavarban voltam. Főleg azért, mert elképzeltem. Nem is rossz... 
-Már megvolt a kérdésed nem?-mosolygott.-De kivételesen elmondom. Alexy akkor volt abban a korszakában, hogy nem tudta eldönteni melyik nemhez vonzódik. Szívességet tettem neki, és tényleg nem akartuk egymást megcsókolni, de már mindkettőnket idegesített.-mondta, én pedig megkönnyebbültem.-D-De tényleg nagyon ellene vagyunk ennek...-tette hozzá. 
Kínos csend következett, de folytattuk a játékot. 9 órakor végül Melody összecsapta a tenyerét. 
-Elina és Armin húzza fel mindenkinek az ágyneműjét. Ha már ti nem alszotok itt.
-Hah? Mégis miért tennénk meg?-háborodott fel Armin. 
-Mert ti nem maradtok itt.-kapcsolódott be Kim.
-Ez meg miféle indok?-vágott értetlen fejet. 
-Tessék, itt van!-adta Rosa a kezünkbe a huzatokat meg a takarókat, mi meg majdnem megszakadtunk. Nagy nehezen, de beleegyeztünk, és Melody szobájába mentünk. Vagyis, felcipeltük az összeset, a lányok pedig lent maradtak. Pfff, ránk sózzák az ő dolgukat. 
Akkor hány darabot is kell megcsinálnunk? Van Kim, Iris, Carla, Rosa, a Melodyé nem kell mert neki már megvan, és Viola. Úristen, még nem is hallottam ma a hangját! 
-5 darab hmm...-nézte a lepedőkupacot. 
-Gratulálok Sherlock.-mondtam gúnyosan, ő pedig hozzám vágott egy párnát. 
Még jó hogy idedobta. A párnákkal kezdtük, ami hamar meg is volt. Most jött a neheze. A takarók. 
-Elina segííííts!-nyavalygott Armin, aki a lepedőkkel küszködött. Nevetve mentem hozzá segíteni.-Sosem voltam jó ebben. 
-Én sem. De próbáljuk meg. Te fogod a takarót, én pedig ráhúzom a huzatot, rendben?-mire bólintott. Megfogta a lepedő végét, és függőlegesen tartotta, a lepedő végéhez raktam a huzat végét, és ráhúztam. Én térdeltem, ő pedig állt. Felnéztem rá, és beindult a fantáziám. Mmmm...
Pimaszul mosolyogtam rá, neki pedig leesett a tantusz. 
-Rossz, aki rosszra gondol.-vigyorgott elpirulva.-Valakinek itt nagyon piszkos a fantáziája.-húzta ki a kezemből a takarót, és az ágyra dobta. 
-Te beszélsz? Perverz.
Közelebb jött. 
-Perverz? Én? Nem is tudom ki volt az, aki egyből félreértette a szituációt.
-Attól még perverz vagy.-mosolyogtam. A derekamnál fogva magához húzott, és felemelt az államnál fogva. Ez neki valami szokás? 
-Tudni szeretnéd mennyire vagyok perverz?-mondta pimaszul, nekem pedig még vérvörösebb lett a fejem. 
-Csábító az ajánlat.-vágtam rá. Tényleg az volt. Hahaha.-De még dolgunk van.-löktem el magamtól.
-Oh igen? A kisasszony nagyon úgy nézett ki, mint aki akarna valamit.-vigyorgott, és folytattuk tovább, amit elkezdtünk. Újra, és újra.
-Ki vagy te, Castiel?-röhögtem. 
-Meglehet. Nem ismersz még teljesen Elina. Arról az oldalamról.-hangsúlyozta ki az "arról" szót. 
-De titokzatos valaki.
-Neked szívesen megmutatom.-mondta halkabban, nekem pedig elkerekedett a szemem. 
-Melodyéknál vagyunk, Armin. Állj le.-mosolyogtam, majd befejeztük, amit be kellett, lementünk a lépcsőn, és elköszöntünk a lányoktól. 
Időközben kaptam egy SMS-t Rosától. Aminnal kíváncsian néztük vajon mit írhatott. Abban a pillanatban, mihelyst megnyitottam az üzenetet, megbántam hogy hagytam, hogy Armin meglássa. 
"Drága Elina, holnap miután hazaértem, beszámolsz mi történt ott fent. Mindketten paprikavörösen jöttetek le! Jó hancúrozást! :* ;)" 
Najó. Ez már több a soknál. EZ NAGYON ÉGŐ! 
Az arcom a kezemmel takartam el, annyira elvörösödtem. Istenem Rosalia... holnap nem jössz élve iskolába. 
Armin röhögve kapta ki a kezemből a telefont, és ő írt vissza neki.
"Meglesz, ne aggódj ;) Na megyek, mert DOLGOM van." 
Hát ez hülye. Eszméletlenül hülye. 
-Armin... Én mindkettőtöket ki fogom nyírni... 
-Hahaha, nyugi már Elina, csak poénkodunk!-nevetett az arcomat látva. Nem mulatságos! 
Elkomorult az arca. 
-Elina, amit ott mondtam akkor, az mind igaz volt. Csak szeretném, hogy tudd.
Ez még rátett egy lapáttal. Elásom magam.  
-Jó, értettem!-siettem előre, Armin pedig nevetve jött utánam.
-Zavarba hoztalak?-állított meg. 

-Igen!-jelentettem ki oldalra nézve. Most mit hazudjak? Egyértelmű a válasz. 
-Mit nem hallok.-mosolyodott el.-Nincs ezzel gond. Ha még jobban megrontalak, ennyitől nem fogsz majd zavarba jönni. 
-Mit szívtál, ember? Este előjön a perverzitásod? 
-Hát, csak kólát ittam.-gondolkozott el.-Mikor töltöttünk mi együtt egy estét? 
Elpirultam. Megint. És félre is értettem. 

-Este nem fogok veled szóba állni. És majd nem mondasz ilyeneket.-mosolyogtam, és tovább folytattuk a hazautunkat. 

~5: Armin Melodyéknál?

Másnap reggel kialudtan ébredtem, és nem voltam hajlandó kikelni még akkor sem az ágyamból. Olyan fáradt még mindig a testem, a tegnap teljesen kikészített, pedig alig csináltunk valamit.
Általában, sosem szerettem a szombatot. Anya mindig hamar haza jött, és egész nap takarított, nekem pedig muszáj volt egész nap "tanulnom" bár nekem az csak időhúzásnak volt jó, és felesleges ülésnek.
A lépcsőn lemenve, J dalolászott, és a reggelis tányérokat készítette elő.
-Jó reggelt, Elinám.-mosolygott szélesen. Kezdem megszokni ezt a fajta hozzáállását. Elsőre marhára fura volt. Már csak azért is, mert a szüleim ellentéte.
-Neked is, J.-ültem le az asztalhoz, és vártam a reggelit.
Egész nap csak magamat szórakoztattam, és J-nek még esze ágában sem volt megszólítania hogy "Ideje lenni nekilátni a tanuláshoz!" vagy bármi. Ő nyugisan elvolt mint én, és egy idő után zongorázgattam neki, és gyakoroltam.
-Eszméletlen vagy Elina! Tényleg nem tudod, mi szeretnél lenni nagy korodban? Annyira jó lenne ha ezzel mennél tovább! A rokonok is mind ezt állítják.-magyarázta J a már számomra is egyértelmű tényeket. Anyán kívül mindenki azt mondta, hogy menjek zongoraművésznek és zenetanárnak. Anya Nemzetközi közgazdásznak szánt, ami nagyon felhúzott, mert nem szerette ha játszok, és azt mondta hogy majd úgyis megfogom szeretni amit ő választ. Meg a nagy francokat. Irritáló már csak ha rá is gondolok. És épp az a baj, hogy túl sokat jár ezen az agyam.
-Lehet. Még nem tudom... Ezen kívül semmi elképzelésem sincs.-nyomkodtam folyamatosan egy nagy tercet.-Nagy lesz a valószínűsége, hogy a zenével megyek tovább.
-Tudom, hogy mindig szorgosan játszol, és hiába otthagytad a tanulását, és magadnak játszogatsz, tanulsz, mégis komoly szándékaid vannak. De egy Akadémiára ennyi te is tudod hogy kevés. Megjártam én is.
-Teljesen jól tudom. Már ebben az évben elakartam kezdeni ismét versenyekre járni, és edzeni magam, de anya nem engedte. Az a nő...-motyogtam, és ökölbe szorítottam a kezem. Mocskos dolog, amit az édesanyámról gondolok, de elásta már magát a szememben. Többé ő már nem rokonom, csak egy senki, akire muszáj vagyok néha hallgatnom, amíg be nem töltöm a kívánt életkorom.
-Segítek neked Elina!-szorította meg a kezem.-Egy magad nem tudod megcsinálni. Szükséged lenne egy tanárra...
-Talán. De kizárt dolog hogy zeneiskolába járjak!
-Ahj Elina, pedig az lenne a legegyszerűbb.
-Majd keresek magamnak tanárt J, ne aggódj!-kezdtem el egy Beethoven szonátát játszani.
A hétvégém csak gondolkodással telt el, és fogalmam sem volt, mit csináljak. Tanácstalan voltam, és közben még az ujjaim is fájtak. Biztos mert megerőltettem. Nem is törődtem vele.
Hétfő reggel álmosan keltem magamtól, és az órára pillantottam: Később keltem, mint szoktam. Az a nyamvadt óra... Elfelejtettem felhúzni tegnap este.
Kikaptam valamit a szekrényemből, és gyorsan rendbe tettem magam, majd sietve szaladtam le a lépcsőn.
Lent 3 személy várt a kanapén várakozva. Az ikrek, és legnagyobb meglepetésemre Nataniel. Mi a búbánatos fenét keres itt a szőke gyerek? Már a gondolatába belegondolva is, zavartan ácsorogtam ott, és nem tudtam mit mondani. Mikor észrevettek Nataniel mosolyogva felállt.
-T-Te meg mit keresel itt?-makogtam.
-Gondoltam jó lenne ha együtt mennénk suliba.-mosolygott továbbra is, és J is megérkezett.
-Jajj Elina, végre találkozhattam Nataniellel is! Hogy ő milyen egy rendes srác.-hüledezett, mire Nataniel zavartan túrt a hajába.
Nataniel és J bájcsevelybe kezdtek, én pedig otthagytam őket, és a konyhába mentem.
Miután megittam a szokásos reggeli teámat, az ikrek mellé Ültem le, akik boldogan üdvözöltek.
-Ez semmiség Jeanette, amit megteszek a lányáért.-hallottam Nataniel szerény szavait, és halványan elmosolyodtam. Nataniel tényleg rendes srác. Bár vicces, hogy J nem avatta be, hogy nem is a lánya vagyok.
-"Ez semmiség Jeanette, amit megteszek a lányáért."-utánozta mély hangon Armin, mire Alexyvel nevetésben törtünk ki.
-Oh csak nem féltékeny vagy, drága Armin?-vihogott Alexy, mire Armin oldalba bökte.
-Ugyan dehogy.-fordította oldalra a fejét.
Végül elindultunk, és a 3 fiú társaságában léptem be a suliba. Amit elég sok mindenki mit ne mondjak meglepetten nézett. Rosa számon is kért, amiért Nataniel is velem jött.
-Már az ikreket megszoktam. De hogy Nataniel? Mi ütött abba a gyerekbe? Hirtelen meglátta a szépet benned, amit eddig nem sok mindenki és próbálkozik? Hihetetlen!-csapott hátba, majd folytatta.-De annyira izgalmas!-csillogott a szeme, és már ebből kivettem a gondolatait. Kombinál.
Ekkor Mr. Faraize belépett a terem ajtaján, és mindenkit a helyére zavart. Az első óra mindig osztályfőnöki, amit tanár úr nem nagyon szokott megtartani, általában hagy minket beszélgetni, mint most is. Figyelmeztetett a nemsokára közeledő vizsgára, amire Arminnal csak legyintetünk, majd hagyott mindenkit beszélgetni, ő pedig csinálta a dolgát.
Kentin és Alexy hátrafordultak, majd elkezdtünk beszélgetni.
-Hé Elina, nem is kérdeztem, hogy megy a zongora?-mosolygott szélesen Kentin. Ezt mire fel is kérdezi? Az isten egy jelet akar nekem küldeni? Tuti hogy így van!
-Mmm...-néztem oldalra, és elgondolkodtam a válaszon. Mit is kéne erre válaszolni...
-Zongorázol?!-csapott egyet az asztalra csillogó szemekkel Alexy, amire rábólintottam.
-De még nem is akárhogy. Hallanotok kéne! Elképesztő!-bólogatott vadul Kentin, én pedig zavarba jöttem. Hogy én mennyire nem szeretem ha erről beszélnek! De azért jólesik.
Arminra néztem, aki érdeklődve figyelt engem, majd elkapta a fejét, és Alexyt kezdte el bámulni.
-Nem is tudtam, hogy zongorázol...-jegyezte meg halkan.
-Ha az a klimpírozás annak mondható.-vigyorogtam, mire felnevetett.-Nem szeretek ezzel dicsekedni. Majd egyszer meghallgattok.
-Ezer örömmel, művésznő!-vigyorgott játékosan Armin. Szeretem, amikor ilyen...
A hetek elteltével nem tudtam mit kezdeni magammal, csak zongoráztam, és húztam mások agyát. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy nem leszek egy megbecsülhető felnőtt. Lusta vagyok és csöppet sem céltudatos, mások meg keményen dolgoznak, hogy elérjék az álmaikat. Nekem olyanom sincsen.
Legalább egy dolgot megcsináltam amit akartam: megkértem Natanielt, hogy segítsen a vizsgákra való felkészülésre, mert egyedül nem fogom magam rávenni a tanulásra. A fiúval hetente 3x tanulunk ketten. Néha a DÖK terembe maradunk, néha meg átjön hozzám.
Az ikrek nap mint nap bekontárkodtak a házunkba és boldogítottak, néha Arminnal játszottunk vagy Alexyt szivattuk. Az ikrekhez egyre közelebb kerültem és már szinte a legjobb barátaim lettek. Akivel még különösen jóba lettem az Nataniel volt, aki egyre jobban megnyílt.
Egyik nap épp vele beszéltem a folyosón, amikor Melody odajött hozzánk. Jaj mit akarhat már...
-Hé Elina, lenne egy perced?-mosolygott, majd félre hívott. Készüljek a halálomra? Ránéztem Natanielre. Sőt. Egy mondattal többet beszéltem vele. Tudom hogy ez a bűnöm. Ne kövezz meg Melody!-Nem lenne kedved eljönni hozzánk?-kérdezte, nekem pedig leesett az állam. Én. Melodyékhoz. Ez egy rossz vicc.
-Hah?
-Nem szeretnél?-húzta el a száját. Melody mióta ilyen?
-Nem-nem, nem erről van szó...-ah dehogy csak félek hogy leszúrsz. Amúgy semmi bajom veled tudoood.-Csak hirtelen jött. Mire fel ez a meghívás?
-Gondoltam elhívok pár lányt magamhoz, és mivel bírunk, ezért gondoltam miért ne jöhetnél te is.-mosolygott szelíden, közben láttam Natot, aki mosolyogva haladt el Melody háta mögött. Még lesz számolni valóm vele!
-Oh, ezer örömmel Melody, örülök hogy meghívsz.-vigyorogtam rá. Miért ne... Nem fogok belehalni ha elmegyek hozzájuk.
-Nagyszerű!-csapta össze a tenyerét.-Akkor ma nálam 6-kor!-majd a kezembe nyomta a címét, és elviharzott. Gondolom más embereket is még meghív. De Nat! Az áruló itt hagyott... Na akkor nyomás a DÖK terem!
Bekopogtam az ajtón, és benyitottam. Nataniel éppen mosolyogva itta a kávéját, vagy a teáját vagy a mit tudom én micsodáját. Normális ez?
Mikor rám nézett elpirulva köpte ki az italát. Ezzel meg mi van? Furán viselkedik.
-T-Te meg mit csinálsz itt?-törölgette a száját.
-Jöttem az árulóhoz, aki otthagyott Melodyval...-néztem unottan oldalra, ő pedig elnevette magát.
-Röhejes volt látni azt a jelenetet!-fogta nevetve a fejét, én pedig duzzogva leültem mellé.-Ahogy a lány, aki szerelmet vallott nekem, és a lány akit... Oh khm szóval...-túrt a hajába zavartan.
-Akit?-néztem rá kérdőn.
-A-Akit az egyik legjobban bírok, azaz téged-mutatott rám.-épp egymással beszélgetnek, ráadásul te próbálsz normális válaszokat adni... Örülök, hogy nem vagy bunkó Melody-val.-mosolygott Nataniel az asztal sarkát bámulva.
-Miért lennék az? Tény, hogy néha fura tud lenni, de nincs vele bajom.-vettem ki egy zsepit a zsebemből.-Ahj te Nat, hogy ennyire figyelmetlen vagy. Feltörölhetnéd magadtól is!-itattam fel a zsepivel a kiköpött löttyöt az asztalról.
-Bo-Bocsi...-vakarta meg a tarkóját. A látványa megmosolyogtat. Néha egy ártatlan kisgyereket látok benne, aki nem találja a helyét. Kezdem egyre jobban megismerni.
A nap folyamán Rosával megbeszéltük, hogy együtt megyünk Melodyékhoz, és találkozunk a parkban 5 órakor.
Épp pakoltam össze a táskámba, amikor a mellettem álló Armin várakozott.
-Igyekeznél?-nyávogott zsebre tett kézzel.
-Miért, programod van, hogy ennyire siettetsz?-mosolyogtam rá. Persze hogy nincs! Várják otthon a videójátékai. Mellesleg, már nincs eltiltva, és ugyanúgy nyomja a gameket, mint valaha. Néha átjött, és együtt játszottunk, sőt, volt hogy nyertem is! Hahh!
-Dehogy van...-mormogta. Nem megmondtam?
-Akkor egy nyafogós picsa vagy.-vettem a vállamra a táskámat, és mentem ki a teremből, ő pedig utánam.
-Héé, ez nem volt szép!-biggyesztette le az ajkát.-A kisasszonynak is vannak ilyen pillanatai!-bökött oldalba.
-Mint mindenkinek, Armin.
-Jól van Elina, megjegyeztelek magamnak.-tette duzzogva keresztbe a karjait maga előtt, én pedig elnevettem magam.
-Naa, ne hari.-nevettem tovább, mire rám vigyorgott és átkarolt. Ettől a mozdulattól egy kicsit zavarba jöttem. A francba! Ne csináld ezt Armin...
Majd hazaindultunk, én pedig elmeséltem Arminnak, hogy Melody hova hívott el.
-Aah, szóval ez egy csajos parti lesz?-vigyorgott.-Én is jöhetek? -Nem hinném, hogy Melody beleegyezne...-húztam el a számat. Azért elég nevetséges lenne, ha random beállítanék Arminnal az oldalamon.
-Ünneprontó... Nem kell ehhez beleegyezés! Majd ninja módra belopózok.
Mindig nevetnem kell miatta.

~4: Egy átlagos péntek?

Eljött a péntek, a nap amikor Alexyékkel töltöm a délutánom. Már ha addig kikelek az ágyból.
A szemem álmosan nyitottam ki, miközben J óvatosan próbált felkelteni.
-Hahóó Elina, ébresztő.-rázogatott meg.
-Mmmhhmh? Mmhmh.-mormogtam a takaróm alatt.
-Ma lesz a randevúd azzal a fiúval kelj fel!-kuncogott J, én pedig egyből felpattantam.
-Mondtam már, hogy nem randi J! Ráadásul nem ketten leszünk.
-Jól van, jól van.-legyintgetett, majd kiment a szobámból. 
Fáradtan készülődtem el a gondolataimmal. Vajon milyen lesz a mai nap... Megint egy szórakoztató délután Arminnal és Alexyvel. Arminnal és Alexyvel. Arminnal... És Alexyvel. Aaaaah J belekeverte a fejembe a baromságait! Folyton azzal nyaggatott, mióta itt van, hogy ki a barátom. Kentint is felemlegette, ráadásul még Natot is belekeverte. Nem tudom, mit nem lehet azon elhinni, hogy nem járok senkivel, és hogy nem tetszik senki. Javíthatatlan ez a nő.
Lefutottam a lépcsőn, és már indultam volna, ha J meg nem állít.
-Hova sietsz annyira? Kérsz reggelit? Egy bögre teát?-mosolygott rám teli életkedvvel. És még csak reggel van. 
-Hát nem is tudom... A tea jöhet!-ültem le az asztalhoz, és elmerengtem. Nemsokára itt lesz a teszt, amit Mr. Faraize említett. Vagyis 1 hónap múlva. Addig lehet fel kéne készülnöm. Majd megkérem Natot, hátha segít...
-Min gondolkozol annyira drágám?-tette le a bögrét elém.-Parancsolj, itt a teád.
-Olyan kedves vagy J... De miért?
Elmosolyodott.
-Bár kevés ideje ismerlek, nagyon kedvellek. Ráadásul apád sokat mesélt ám rólad ezalatt a 16 év alatt. És most veled lakok. Természetes, hogy különösen kedves vagyok veled. Megérdemled.-mosolygott biztatóan és kiengedte a hosszú, fekete haját. Gyönyörű ez a nő... És ő lesz mostantól a "második anyám". Ijesztő, de szerencsésnek érzem magam.
Miután lekortyoltam a forró teát, csengettek. Már álltam volna fel sietve, de J nem hagyta szó nélkül.
-El sem köszönsz?-jött oda hozzám és egy puszit nyomott az arcomra.-Jó tanulást!
-Kösz, J.-bólintottam mosolyogva és kinyitottam az ajtót, ahol már Arminék vártak. Azaz... Csak Alexy.
-Hát Armint hol hagytad?
-Később jön, mert anyáék fejmosást tartanak neki.-nevetett fel Alexy mire elmosolyodtam.
-A kis kárörvendő! Mit csinált már?
-Játék. És rossz jegyek. Összeáll a kép?
-Össze hát.-vigyorogtam.-Szóval le kéne szoktatni a játékokról?
-A számból vetted ki a szót Elina. És itt vagy te!-mutatott rám sejtelmes arckifejezéssel.
-Én?-húztam fel az egyik szemöldököm.
-Armin eljön velünk valahová! Jó hatással vagy rá!-mosolygott szélesen.
-Annyira aranyos vagy Alexy...-húztam el a számat mire elnevette magát. Komolyan Alexy, nem bírok veled betelni. Mindig kéne az életemben a társasága. Minden egyes pillanatban. 
A suliig mindkettőnknek be nem állt a szája, és jobb kedvem lett, mint valaha. Alexy hatása! Tudom!
Vidáman üdvözöltem mindenkit, és leültem a helyemre, ahonnan Armin hiányzott. A padba volt pár füzete és könyve, amiket előszeretettel vettem ki. Rápillantottam a jegyzeteire: Hiányos volt, mint azt vártam. Nem véletlenül vannak rossz jegyei.
A füzetébe elkezdtem firkálgatni, és a nevemet beleírni, amit Alexy is észrevett. Együtt vihogtunk a sok hülyeségen, amit abba a füzetbe összehordtam, és elégedetten raktam vissza. Szegény ha majd meglátja....
Épp becsengőkor Armin torpant be, aki lihegve és pöppet kusza hajjal állított be. 
-Na mi van Armin, vége lett a szidásnak?-vigyorgott Alexy testvérére.
-Nem is voltak olyan mérgesek. Csak hétvégére vonják meg a kockulást.-mondta Armin nyugodtan. én pedig -mivel állt- felnéztem rá, és csak bambultam a fejébe. Fél percig visszabámult rám, én pedig nem bírtam ki nevetés nélkül, olyan aranyos fejet vágott. Ebben nagyon hasonlít a tesójára.
-Te meg mit nevetsz?-dobta le magát mellém, a szemét le nem véve rólam.
-Semmit-semmit.-legyintettem mosolyogva. Az óra unalmasnak ígérkezett, amíg a füzetbe nem kellett írni. Armin kiszedte a padból a füzetét, és unottan lapozgatta. Majd amikor a legutoljára 'teleírt' oldalakhoz ért...
-Te meg mit csináltál a füzetemmel?
-Ahh csak amíg nem voltál firkantottam bele egy s mást...
-Hülye vagy.-nevetett fel és beletúrt a hajába.-Milyen kreatív... Egy dínót meg egy gőzmozdonyt rajzolsz a füzetembe. És teleírod a neveddel.-bólogatott Armin.-Nem semmi! 
-Kiradírozom.-nyúltam át a füzete felett, és sebesen radírozni kezdtem.
-Neeeee.-vette el tőlem.
-Örülök, hogy jól szórakoznak az órán, Miss Loss, de annak még jobban örülnék, ha ide is figyelnének.-mondta a tanár, majd tovább folytatta az anyagot. 
-Oh, hogyne...-mormolta az orra alatt Armin, és lerakta a radírom. Egy dolog fent maradt. A nevem, amit már nem tudtam kiradírozni.
Armin elmosolyodott, és elkezdett írni a tábláról. Érdekes, szellős kézírását figyeltem, és egy szót sem írtam le abból, amit kellett volna. A saját magam kárára.
Az órák után még beszéltem velük pár mondatot, és sietve mentem haza. 1 órám van elkészülni! 
J örömmel várt otthon, és már ki is készítette a ruhám. Mit ne mondjak, eltalálta az ízlésemet.
-Ezt fogod felvenni! Tökéletesen illik hozzád, Elina!-ujjongott J folyamatosan.-Persze, utcaruhák közül!-tette hozzá. Értem én, mire gondol. Megköszöntem J-nek az igyekezetét, és gondosan készülődtem. Várunk. Ez csak egy semmi. Nem kell semmi különleges. Igen. Ez csak egy sima mozizás. Nem kell felfújni.
Negyed óra alatt kész lettem, és végig néztem magamon. Barna hajam enyhén göndör volt, és kivételesen nem kócos. Kék szemeim alatt nem voltak karikák. Összességében jól néztem ki.
Lementem a lépcsőn, és láttam hogy J TV-zik, majd megpillantott.
-Hmm, de csinos ma valaki.-mosolyodott el szélesen.-Apádéknak nem mondok semmit a kis "kiruccanásaidról".-kacsintott rám.
-Inkább ne, mert a te szádból félre értenék!-ültem le mellé.
-Tudod, őszintén szólva nem túlzottan kedvelem édesanyádat...-miért nem lepődöm meg?
-Annyira más, mint amilyen mama volt. Szégyentelen és durva nő.-mondtam megbánás nélkül a hangomban. Hisz így van. Anya már csak ilyen.
-Nem gondoltam volna, hogy ezt gondolod róla...-simította meg a karom. Ez a gyengédség. Ez a kedvesség, és bájosság hiányzik anyából. És most megkaptam.
-Szerettem mamát.-sütöttem le a szemem.-És a tanácsait. Tudod J, annyi mindenen segített végig! Hiányzik.
-Tudom. De most már... nincs itt.
-Helyette és a szüleim helyett itt vagy te.-néztem a szemébe.-Remélem nem csalódsz bennem. 
J megilletődötten nézett rám, és átkarolt. Sokat beszélgettünk, amíg az idő el nem jött. Mennem kellett.
-Jajj, Elina el ne ronts nekem mindent! Sok sikert!-ölelt meg szorosan.
-Mondtam már, hogy ez csak egy film lesz, semmit több.-durcáskodtam, ő pedig megsimította az arcom. 
-Mindenből lehet több, Elina.-mosolygott.
"Mindenből lehet több."
Arminék háza előtt vártam egy jó 10 percet. Jó sokáig vannak, és még nem is siettem. 
Majd kinyílt az ajtó, és az említett személyek léptek ki rajta, akik egyből észrevettek. Engem ki nem vesz észre?
-Készen állsz egy szuper romantikus filmre?-karolt belém Alexy.
-Bahh, megmondtam, hogy valami horror legyen! Semmit nyáladzás.-jött mellém Armin.-Te mit szeretnél Elina?
-Hát, utálom a horrorokat, mert könnyen megijedek tőlük, és a csöpögős love storykat sem bírom.-grimaszoltam egyet. Hát az tény, hogy nem én vagyok a legromantikusabb egyén.
-Én hoztam fel az ötletet, hogy menjünk el valahová. Én döntök! Romantikus lesz és punktum. Persze megkíméllek benneteket.-mondta Alexy féloldalas mosoly kíséretében.-Talán. 
-Rosszat sejtek...-motyogtuk Arminnal tökéletesen egyszerre. Rémisztő, mennyire.
A mozihoz érve Alexy rögtön felpörgött.
-Én majd megveszem a jegyeket, várjatok itt!-ment rögtön jegyet venni. Azt sem tudjuk még mit nézünk...
Végül a Minden végzet nehéz c. filmet választotta Alexy, és meglepődtem. Ezt még adják a moziba?
A film kezdetéig még volt egy 8 perc, addig vettünk popit, és innivalót.
-Armin, nem lesz az egyik kicsit sok?-nevettem, ugyanis Armin 2 nagy popival a kezében próbált közlekedni, és ügyelt arra, hogy ne boruljon ki a fele.
-Elnézést, de itt hagyta a kóláját!-mondta félénken a fiatal eladó nő.
-Basszus...-sziszegte a fogai közt Armin, mert a kezei már tele voltak. Alexy a fejét fogva röhögött, és meg sem fordult a fejében, hogy segíteni kéne neki.
Az én cuccaim leraktam egy székre, és mosolyogva mentem oda a nőhöz.
-Köszönjük!-vettem el vigyorogva a nagy kólát. Hihetetlen, hogy Arminnak ennyi kajak kell egy filmre.
Alexy és Armin nagy nehezen odabotorkáltak az asztalhoz, ahol a cuccom volt, én pedig jókedvűen raktam le Armin elé az italát.
-Parancsolj.-mosolyogtam szélesen rá, ő pedig elpirulva motyogott egy "kösz" félét. A film kezdetéig nevetgéltünk egy kicsit Armin bakizásán, majd bementünk a moziterembe, ahol megkerestük a helyünket.
-Most komolyan Armin. Minek neked ennyi kaja egy filmre?-raktam fel a lábam az előttem lévő székre. Csak kényelmesen.
-Fontos a létszükséglet.-vigyorgott rám Colgate reklámba illően, és ő is felrakta a lábát.
-Ssh! Kezdődik.-suttogta nekünk izgatottan Alexy. Mi Arminnal már nem voltunk olyan izgatottak, mint ő, mert nem tudtuk mi vár ránk.
Filmek terén síkhülye vagyok, szóval ezt még nem láttam.
Érdeklődve néztük a filmet, popit zabálva, és még a film felénél sem tartottunk, amikor a popim háromnegyede már nem volt meg.
A film felénél csalódottan ettem meg az utolsó szemeket, és észrevettem, hogy közben Armin engem néz.
-Látod? Ezért kell 2.-súgta a fülembe, mire halkan elnevettem magam.-Kérsz az enyémből?
Vadul bólogattam, és figyelmesen néztem a filmet.
A végén már sírtam, hála annak hogy könnyen megtudok hatódni. Ezaz.
Sóhajtozva mentünk ki a moziteremből, és egyszerűen nem tudtam mit mondani.
-Ez nem is volt olyan rossz Alexy!-veregette meg Armin a tesója hátát.-De legközelebb horrort nézünk.
-Háát nem is tudom...-húztam el a számat.
-Jó lesz az, jó lesz.-vigyorgott biztatóan.
-Nem láttad még milyen ijedős vagyok! Kizárt, hogy horror filmet nézzek veletek.
A Fiúk próbáltak rávenni, végül a végén beadtam a derekam, és Armin egy sunyi mosollyal dörzsölte össze a tenyerét. Meg akar szivatni! Na basszus.
Most jut eszembe.. El ne feledkezzünk egy dologról!
-Armin remélem emlékszel még hogy te fizetsz nekem.-figyelmeztettem.
-Azt hittem elfelejted...
-Tévedtél!-vigyorogtam.-Kajáról beszélünk!
-Na jól van, akkor mit kérsz?-sóhajtott egyet, nekem pedig felcsillant a szemem.
Végül annyi kaját kértem, hogy alig fért el a tálcán. Szegény Armin mire az enyémet és a magáét is kifizette...
-Te aztán nem kímelted Armint!-nevetett Alexy, miközben leültünk egy asztalhoz.-Hogy bírsz ennyit enni?
-Rettentő éhes vagyok.-kezdtem el máris enni, mire a fiúk tágra nyílt szemekkel nézték ahogy zabálok.
Elkezdtünk beszélgetni mindenféle lényegtelen témáról, és fura érzés fogott el, ahogy a srácokkal a semmiről is tudok beszélgetni.
-Mindig ilyen sokat eszel?-szürcsölte az innivalóját Armin.
-Csak társaságban.-nevettem fel.-Meg amikor szomorú vagyok.
-És most szomorú vagy?-nézett kíváncsian Alexy. A ti társaságotokba? Lehetetlen.
-Dehogy... Képtelenség.-mosolyodtam el, és megettem az utolsó sült krumplimat. Hát ez gyors volt...

Pár órával később már az ágyamban fekszek gondolkozva. Egy tartalmas beszélgetésben volt részünk, méghozzá Jeanette-al, mert a fiúk mindenképp be akartak hozzánk jönni. J természetesen mindenfélét kérdezett tőlük, és már hallgatni sem bírtam őket. Alexy előszeretettel válaszolt rájuk, Arminnal csak feszengtünk, bár ő vigyorgott, és néhol egy-egy poént mondott, ezzel Jeanette-t levéve a lábáról, mert köztudott hogy ő imádja a humoros embereket. Ki nem?
Utána hallgathattam azt is, hogy mennyire jó barátaim vannak, és hogy szívesen látja őket bármikor. Ez megnyugtató is, hogy bírja őket meg minden, de tudom hogy az lesz, hogy J majdnem mindennap megfogja kérdezni tőlem, hogy mikor jönnek át Alexyék. És biztos vagyok benne, hogy az ikrek ki is fogják használni ezeket az alkalmakat.
Mikor elkísértem őket a házukig, akkor meg ők árasztottak el azzal, hogy Jeanette milyen jófej, és hogy mázlista vagyok mert vele élek. Jó hogy nem J kulcsot is ad Arminéknak, hogy jöhetnek bármikor.
Végre vége lett az egész napnak, valahol nem örültem ennek, mert még szívesen lettem volna velük. A mozizás elég sablon szerintem, és nem mindig van ezekhez kedvem, de most nagyon jól éreztem magam, hiába nem történt semmi érdekes.
Úgy kezdtem neki ennek az új sulinak, hogy nyugodt lesz és békés. De már most egy csomó dolog történt, és egy csomó új barátom lett. Bár még nem ismernek igazán.
Eddig otthon ülős típus voltam. Hazaértem, és mindig a szobámban ültem a gép előtt. Anyáéknak ez persze nem tetszett, de az sem, ha mindig lett volna programom plusz el sem engedtek sehova. Én voltam a szemük fénye, a lányuk akit mindenáron ovni kellett mindentől. Megmondani mit csináljon. Megverni ha nem engedelmeskedett. Fenyegetni. Ez addig volt, míg anyának új munkahelye nem lett. Mióta felvették ahhoz a ruhákkal foglalkozó céghez, aminek a nevét sem tudom -egyszer mondták már mi ez, mivel foglalkozik, de nem igazán érdekelt- azóta másabb lett minden. Sokszor egyedül voltam, és azt csinálhattam, amit akartam. Sőt, volt hogy hazudtam nekik. "Igen, anya, megcsináltam, ne aggódj." hiába mondtam ezt, sosem úgy volt. Belül csak szitkozódtam, hogy hagyjon békén.
Bezzeg apa más volt... Apa csendben volt. Számtalanszor mondta már mama: "Apád mindent megtenne érted. Ha te nem lennél neki, már rég meghalt volna. Elina, arra kérlek csak, hogy ne hagyd el őt. Ne hagyd cserben."
Sajnálom mama, de ez nem fog sikerülni, akárhogy szeretném. Anya mindig ott lesz a nyomában, nem lehet róla levakarni. Bármennyire is szeretném a magam döntéseit meghozni... Nem fog sikerülni. Anya mindig szabotálni fogja.
És sosem lehet boldog életem.

~3: Túl sok az esemény

Nincs is jobb egy fárasztó reggelnél, ami annyira nem is fárasztó. Izgatottan választottam ki a ruhámat, és csak a délutánra tudtam gondolni, Mégiscsak Nataniellel megyek valahová...
Már az első hetem ilyen eseménydús... Nem gondoltam volna, hogy ez lesz. A másik sulimban jó, ha ötször egy félévben volt valamilyen külön programom másokkal. 
Gondolatmenetemet a csengő zavarta meg, és már nem is volt kérdés, hogy kik állnak ott. Természetesen az ikrek voltak, ma is elemükben. De perszer csak Alexy. Armin még álmos volt.
-Várod már a délutánt?-kérdezte Alexy útközben.
-Persze.
-Hmm, valóban?-nézett sunyin Arminra.-Akkor mi lenne, ha jövőhéten elmennénk hárman moziba?
-Há?-nézett értetlenül Armin testvérére. 
-Miért is ne!-mosolyogtam rájuk.-Veletek egy élmény bárhol.
-Jajj-jajj Elina.-vigyorodott el Armin.-Érezd magad megtiszteltetve a társaságomban.-nézett büszkén, felszegett állal.
-Hogyne, egyértelműen!-nevettem fel.
-Gúnyolódsz?-bökött oldalba finomban Armin.
-Khmm-khmm.-köszörülte meg Alexy a torkát.-Mindenesetre, majd később megbeszéljük a részleteket! És engem se hagyjatok ki!-furakodott közénk Alexy.-Mindjárt más.-simogatta meg a fejem búbját.
-Hány éves is vagyok?-húztam fel a szemöldököm.
-16... nem?-nézett értetlenül Alexy. Áááh.
-Bár, szellemileg jó, ha megütöd a 11-et.-mosolygott gúnyosan Armin.
-Jobb lenne ha téged ütnélek meg?-mosolyogtam rá, Alexy pedig nevetve figyeli az eseményeket.
-Próbáld meg, ha tudod!
-Nem akarod te azt!
-Vagy csak te nem mered. Lássuk be. Egy ilyen csont és bőr csak szétesik mihelyst hozzám ér.-nyújtotta ki rám a nyelvét. Csont és bőr?! Utálom, amikor ezzel 'viccelődnek'. Régebben is ez volt. Lehet nem Armin hibája, hogy mindig ezzel csúfolódtak, de mérges lettem.
-De nagyra vagy magaddal!-néztem dühösen oldalra. Közben leesett hogy az utcán vagyunk, és mindenki furán bámul ránk. Ráadásul már a suli előtt voltunk, így pár osztálytársunk is ott volt.
Miért kellett Arminnak ezzel húznia az agyam? Persze tudom, hogy nem gondolja komolyan, de ez mindig is rosszul esett.
-Feldúltan siettem be a suliba, anélkül, hogy megvártam volna őket. Levágtam magam a helyemre, és dühösen néztem magam elé. WHAA.
-Rossz hangulatban vagyunk?-hallottam a hátam mögül Castiel hangját.
-Ááá, Castiel... Fel sem tűnt hogy itt vagy.-mondtam unottan, és azért sem fordultam meg.
-Veszekedni akarsz?-röhögött idétlenül. Aha.
-Kösz, de elég mással is.-támaszkodtam a bal kezemre.
-Jó lenne, hogyha felém fordulnál miközben velem beszélsz.
-Nehogy már adjak neked ennyi tiszteletet...-mihelyst kimondtam az utolsó szót, az ikrek csörtettek be a terembe, és Alexy aggódó pillantásokat küldött felém. Arminra nem néztem rá.
-Hé, kivel vesztél össze?-bökdöste a hátam Castiel. Nem igaz, hogy nem bír békén hagyni.
-Nem mindegy az most?-fordultam felé, de abban a pillanatban vissza is, mert láttam ahogy Alexy Armint rángatja felénk.
-Jó reggelt Castiel!-köszönt vidáman Alexy, és hallottam ahogy beülnek mellé. Vagyis, az egyikőjük.
-Csá.-köszönt vissza kevésbé lelkesen Castiel, mire nevetésben törtem ki.-Most mit nevetsz?
-Én? Ugyan semmit!-fordultam feléjük, de rögtön elkomolyodott az arcom, mikor Arminra néztem, így elkezdtem kutakodni a táskámban. 
-Szerinted haragszik?-hallottam ahogy Alexy próbál suttogni Arminnak, de nagyon nem jön neki össze.
-Biztos nem, tudja hogy poénkodok.-felelte neki Armin. Na persze! Akkor is haragszom rád.
-Nem vitted egy kicsit túlzásba, amikor konkrétan lecsontvázoztad?-Alexy a fején találta a szöget.
-Ssssshhh még meghallja!-vágta fejbe Armin.
-Auu ezt meg miért kaptam?-szisszent fel Alexy. Bolondok! Az egészet hallom.
-Maradj csendben!
-Miért lenne baj ha Elina meghallaná?
-Arról neki nem kell tudnia, hogy egyáltalán nem egy csontváznak tartom. Sőt...-majd Armin nem fejezte be a mondatát.
Ösztönösen elmosolyodtam, és már nem is tudtam rá haragudni, 
Majd eszembe jutott, hogy még megbeszélni valóm akadt Nataniellel. Felálltam és az ajtó felé indultam.
-Hé Armin, menj már utána!-hallottam Alexy enyhén hangos felszólítását.
-Ssssshhh!!!-sistergett Armin, én pedig lenyomtam a kilincset és kimentem az ajtón.
Ez az Armin és Alexy... Akaratlanul is nevetnem kell, hiába voltam ezelőtt annyira feldúlt. Hihetetlen, miket ki nem váltanak belőlem. Nem véletlenül bírom őket a legjobban.
A DÖK-ös terem felé vettem az irányt. Biztos Nataniel most is ott lesz? Bár nem muszáj neki mindig ott lennie. Azért megnézem ott is.
Mikor beértem Melody volt a teremben, de Nataniel sehol.
-Ohh, bocsi Melody nem téged kereslek. Nem láttad Natanielt véletlenül?-mosolyogtam rá, majd leesett mit is mondtam. A francba... Nem kéne tőle ilyeneket kérdeznem.
-Nem, nem láttam még ma. Miért?-nézett rám kíváncsian. Úgy néz ki ma nem olyan, mint tegnap.
-Semmi különös. Azért köszi a segítséget!-mentem ki a teremből. Ezt az izgalmat... Tiszta feszült voltam.
-Lehet ma nem jött Nataniel iskolába? De hát akkor hogy megyünk mi el ma délután?
Idegesen kezdtem el rágni a körmömet. Le kéne szoknom erről. 
-Jó reggelt Elina! Feszült vagy?-jött hozzám Lisander. 
-Neked is Lisander! Nem, nem igazán... Nem láttad Natanielt?
-Nem... Ilyenkor pedig már itt szokott lenni.-nézett a hátam mögé összehúzott szemekkel.-Várj csak, most megy be a mosdóba!-Ezaz Lis, végre valaki!
-Rendben, köszi szépen!-mosolyogtam rá hálásan, és Nataniel után eredtem.
A mosdó előtt vártam rá 1-2 percet. A körmeimet már rég lerágtam. Aaaaaha tényleg le kéne róla szoknom, mert a végén még ujjam sem marad.
A férfi mosód ajtaja kicsapódott, és Nataniel meglepetten bámult az arcomba.
-Elina, hát te?
-Csak beszélni szertettem volna veled a délutánról.
-Ohh igen a délután! Tudnál majd olyan negyed órát várni rám? Akadt egy kis elintéznivalóm.-vakargatta a fejét Nataniel. Most vettem észre, hogy kócos a haja. Olyan fura érzésem lett.
-Nataniel... Csak nem elaludtál?-nevettem el magam. Már csak pár perc van az óra kezdetéig, ő meg minden korábban jön.
-Igen, elaludtam... Ezért sem tudtam elintézni, amit reggel szoktam. Szóval ezért kell megvárnod.-nézett oldalra, és hirtelen megszólalt a csengő.
-Semmi probléma, egy negyed órát én is tudok várni.-mosolyogtam rá.-Meddig is leszünk ott?
-Ameddig kedved tartja.
Egy ideig beszélgettünk erről-arról, amikor hirtelen eszembe jut...
-Nataniel...
-Hmm?
-Már rég becsengettek.-mondtam lassan, egyre elhaltabb hangon.
-Hogy mii?! Elina várjunk egy kicsit. Mikor elkezdtünk beszélgetni már becsengettek mi?
-És mi nem figyeltünk rá.
-Jól van, nincs gond, csak kihúzzuk magunkat valahogy. Van ötleted?
-Biztos ezt most kéne megbeszéltem?-csaptam a homlokomra.
-Épp eléggé el vagyunk késve, már nem mindegy?-nézett rám értetlenül. 
-Az igaz, de minden eltöltött perc számít most. Készen állsz a futásra?-néztem rá szigorú arccal.
-Készen.-bólintott ugyanilyen arckifejezéssel.
-Akkor fussunk!!-kezdtem sprintelni, majd másodpercek alatt odaértünk. 
-Be kéne menni...-vánszorogtam a kilincshez, de Nataniel nyitotta ki az ajtót.
-Elnézést a késésért tanár úr!-mondtuk pontosan egyszerre.
-Elkéstek.-mondta nyugodtan.
-Igen.-bólintottunk.
-Nataniel is.
-Igen.
-És Elina is.
-Igen...
-Hol a csudában voltak ennyi időn keresztül?-magamban már a síromat ástam, és választ kerestem a kérdésére.
-Sajnáljuk tanár úr, csak Elina eltévedt az épületben, és felajánlottam hogy elkísérem csak előbb még el kellett intéznem egy dolgot az igazgatónővel. Tényleg nagyon sajnáljuk!-mondta bánkódva, én meg meg sem tudtam szólalni. Miért én vagyok ebben a sztoriban a szerencsétlen? Szegény Mr. Faraize csak a helyünkre küldött, és mondta, hogy többet ne forduljon elő. 

A nap eseménytelenül telt az órák végéig. Épp Natanielre vártam, amikor Kentin ment volna haza.
-Elina!-jött közelebb mosolyogva.-Vársz valakit?
-Igen, de ne is törődj vele.-legyintettem fáradtan.
-Ha jól tudom a hétvégén már odaköltözik Jeanette. Esetleg átugorhatok majd valamikor?-mosolygott továbbra is Kentin, úgy látszik jó napja van.
-Persze, gyere amikor szeretnél.-vigyorogtam rá.
-Nagyszerű! Na én mentem haza, szia Elina!-intett egyet és én is elköszöntem. Vidáman várakoztam, talán Kentin jókedve hatással volt rám.
Egy jó 20 perc múlva Nataniel is előkerült.
Elindultunk végre a kávézóba, ami nincs túl messze a sulitól.
Addig is pár témáról beszélgettünk, és örömmel tűnt fel, hogy Nataniel tényleg olyan intelligens, mint amilyennek tűnik, ráadásul szórakoztató is, a maga módján.
A kávézóból csak úgy áradtak az illatok, amikor Nataniel kinyitotta előttem az ajtót. Leültünk egy szimpatikus asztalhoz, ami a sarokban volt. Csendes, és nyugodt. Tökéletes.
Rendeltünk, majd elkezdtünk beszélgetni arról, hogy DÖK-ös, és az egyéb munkáiról, sulis kapcsolatok, mikről maradtam le eddig, és ő is kérdezgetett rólam. Majd valamiért Castiel felé hajlott a beszélgetés.
-Miért nem bírod Castielt?-kérdeztem oldalra biccentett fejjel.
-Nagyon hosszú sztori.
-Ráérek.-néztem rá egy amolyan "várom hogy elkezd" fejjel, ő pedig valahogy belekezdett a mesélésbe. Előtte jóban voltak, amíg valami Deborah csaj ellene nem uszította blablabla. A lényeg, hogy egy kígyó csaj miatt ki nem állhatják egymást.
-És Melody? Ahogy láttam, nagyon kedvel téged...
-Melody? Hajjajj...-fogta a fejét. Úgy látom jó embert hoztam fel.-Melody már 1 hónapja szerelmet vallott nekem.
-Hogy micsoda? És? Jártok?-kerekedett el a szemem.
-Dehogyis... Elutasítottam, de néha már idegesítő, annyira töri magát.-sóhajtott egyet, és elmesélte Melody próbálkozásait. Nevetnem kell!-Ráadásul Melody elég féltékeny típus, és sokszor túlzásba viszi a dolgokat.
-Nemrég jöttem rá, és nagyon ijesztően viselkedett...
-Ugye? Nem hazudok, rendes tőle, hogy ennyire oda van értem, de remélem egyszer tovább tud lépni...-sóhajtozott. Ebben a pillanatban hátra fordult, majd hirtelen vissza.-Jajj ne...
-Mi történt? Mi az?
-Itt vannak a szüleim... Ha meglátják, hogy nem a tanulással foglalkozom, rossz vége lesz!-kezdett el gondolkozni idegesen.
-Fogd!-dobtam neki oda a pulcsimat.-Van kapucnija!
-Biztos felvehetem?-nézett rám furán, én meg elkezdtem kutakodni a táskámban.
-Még jó, azért adtam oda! Tessék, ez is itt van!-nyomtam a kezébe a napszemüvegemet, ami véletlenül a táskámba maradt.-Ezeket felveszed, feltűnésmentesen kimegyünk és BAMM.-magyaráztam neki a tökéletes haditervemet, ő meg nevetésben tört ki.-M-Mi olyan vicces?
-Bolond vagy!-nevetett tovább, miközben az 'álruhát' magára öltötte.
-Siessünk!-álltam fel, és megragadtam Nataniel karját.

Kislisszoltunk, amilyen gyorsan csak tudtunk, majd Nataniel visszaadta a cuccaimat.
-Haha, köszönöm szépen.-mosolygott rám.-És sajnálom, hogy emiatt félbe kellett szakítani a beszélgetést, de tényleg baj lett volna ha észrevesznek...-vakarta a tarkóját.
-Semmi gond.-vigyorogtam, mint a tejbetök, és elkezdtünk sétálni.
Felajánlotta, hogy hazakísér, amit örömmel fogadtam el. Jól éreztem magam a társaságában, és Nataniel a sulis komolysága ellenére sokkal felszabadultabbnak tűnt, ami szerintem megnyugtató jel.
-Mindig ilyennek kéne lenned...-jegyeztem meg halkan.
-Ilyennek?
-Igen. Suliba sokkal görcsösebb vagy. Mennyivel jobb így, nem?-mosolyogtam rá biztatóan, mire elkapta a fejét.
-Ú-Úgy gondolod?-kérdezte zavartan, én pedig bólintottam.-Akkor megpróbálom úgy, ahogy mondtad...-mosolygott halványan, és hátba csaptam.
-Ez a beszéd!-vigyorogtam, és észrevettem, hogy már a házamnál vagyunk így megálltam.-Nos...
-Itt laksz?-nézte végig a házunkat.
-Bizony. Na, akkor én me-fejeztem volna be a mondatomat, miközben indultam volna be, de a bot lábamban megbotlottam, és majd hasra estem volna, ha Nataniel el nem kap.
-K-Köszi Nat.-nevettem kínomban.
-Nat?-mosolygott rám, én pedig elkaptam a fejem.
-Hosszú mindig azt mondani hogy Nataniel...-motyogtam, ő pedig elnevette magát.
-Haha, hívj csak úgy nyugodtan. Na menj.-mosolygott, majd intett egyet.-Köszi a délutánt!

Másnap a felkelés mindennél fárasztóbb volt. 15 percig szenvedtem, amíg rá nem vettem magam, hogy kikeljek az ágyból. Nincs kedvem a mai naphoz. Csak egy dolog motivált: kibékülni Arminnal. Mondjuk nem tudom miért kéne kibékülnünk.. Amikor csak én haragszok rá. 
Ma nem vártak meg az ikrek, bár a tegnapi után nem is csodálom.
Az utat egyedül tettem meg, ami nem volt valami szórakoztató Alexyék nélkül.
A teremben lassan majdnem mindenki bent volt, én meg csak ledobtam magam a székemre egy sóhaj keretében. Alvááás könyörgöm találj rám.
-Hé, Elina!-szólt nekem Alexy.-Ide jönnél kérlek?
Fáradtan odavánszorogtam az asztalukhoz, ahol Alexy és Armin volt. Armin csak a konzoljával játszott.
-Hah? Mi van?-néztem rá unottan, de a kedvem nem rontotta el a hangulatát-
-Ide, ide.-mosolygott Alexy, és a mellette lévő széket paskolgatta, amire nehezen, de leültem, SZEMBE ARMINNAL, aki rám sem nézett. Jó reggelt.
-Minek hívtál?-könyököltem a fejemet tartva.
-Csak úúgy. Beszélgetni.-vigyorgott rám Alexy, de a fáradságtól mosolyogni sem tudtam, nem mintha akartam volna...-Milyen volt Nataniellel tegnap?-kérdezte kíváncsian, közben figyeltem, hogy Armin félszemmel ránk-ránk néz, és máris jobb lett a kedvem.
-Aaaaah. Nagyon jó volt, legalább addig sem idegeskedtem valami miatt.-néztem gúnyosan, kiemelve a valami szót, mire Armin letette a konzolt, és sóhajtott egyet.
-Haragszol?-nézett a szemembe, az arca fogalmam sincs mit tükrözött. Alexy érdeklődve figyelte az eseményeket.
-Kitudja.-néztem a másik irányba kara tett kézzel, sértődöttet játszva, de már egyáltalán nem haragudtam rá.
-Felém fordulj, hé!-bökte meg a vállam, mire grimaszolva ránéztem.-Miért sértődtél meg?
-Én aztán nem sértődtem meg.-mormoltam az orrom alatt.
-Elina!-mondta ki határozottan a nevem valamiféle komoly választ várva, nekem pedig hevesebben kezdett el dobogni a szívem.-Mivel sértettelek meg?
-Nem vagyok csontváz...-motyogtam oldalra nézve. 
-Heh? Persze hogy nem vagy.-mondta értetlenkedve.
-Akkor nem kell a fejemhez vágni!-csaptam hirtelen az asztalra, mire Alexy összerezzent.-Bocsi...
-Tudod, hogy nem gondoltam komolyan!
-Akkor is utálom, ha ezzel viccelődnek!-ráncoltam össze a homlokom idegesen. És a kínos csend megjelent, közben bosszúsan néztünk egymásra Arminnal, de egy idő után megenyhült az arca.
-S-Sajnálom...-motyogta néha rám, néha a padra nézve. Egy nagyon sóhajtottam.-Nem tudtam, hogy ez rosszul esik. H-Ha szeretnéd kiengesztellek valamivel.-nézett zavartan össze-vissza, én pedig nem bírtam ki nevetés nélkül.
-Nem haragszom, és kiengesztelned sem kell. Azaz...-kezdtem el gondolkodni.-Talán lenne valami...
-Ki vele!-csillant fel Armin szeme. Jó dolog, ha ennyire szívesen engesztel ki. Többször lehetnék rá mérges.
-Jövőhéten fizesd a kajámat!-mondtam határozottan.
-He?
-Pfff. Elfelejtetted hova megyünk 3-an jövőhéten?
Majd erről beszéltünk becsengőig, és Armin beleegyezett hogy a drága kajámat ő fogja fizetni. Armin egy isten!

Mr. Faraize idegesen jött be a terembe, és kijelentette, hogy ültetés lesz, mert sok a panasz a rendetlen viselkedésre. Lehet egy kicsit sokat beszélgettünk Rosával az órák alatt? Meglehet. Hoppá.
-Elina! Én nem akarok megválni tőled!-ölelt át Rosa.-Nálad jobb padtárs nem is lehetne!
-Nyugi, Rosa, biztos megleszel nélkülem.-paskolgattam meg mosolyogva a hátát.
-Khmm-khmm!-köhintett Mr. Faraize feltűnően, és mindenki elhallgatott, Rosa pedig elengedett.-Akkor mondanám az ülésrendet! Armin neked meg sem kell mozdulnod ott a hátsó padba, Miss Loss beül melléd, és ügyel arra, hogy ne a játékaiddal foglalkozz tanóra közben.-nézett szúrósan Arminra, én pedig vigyorogva felálltam, és gúnyos pillantást vetettem Castiel felé. Hahh! Viszlát Castiel! 
Mikor átültem, természeten Arminnal lepacsiztunk.
-Kentin beül Alexy mellé, Elina elé.-Ez már valami tanár úr! Elég jó társasághoz ültettek, előre érzem, hogy jó óráink lesznek. 
Rosa-t sem kellet félteni, Nataniel mellé került a folyamatos beszélgetés miatt. Hopsz. 
Lisandert Kim mellé ültették, Melodyt pedig Castielhez. Mihelyst ezt meghallottuk, Arminnal a röhögést kellett visszatartanunk. Az a 2 egymás mellett... Csodálkozok, hogy Castiel egyáltalán tudja Melody nevét. 
A többi már nem volt olyan érdekes, egyedül Irist sajnáltam, mert Amber mellé került. 
Az a röpke 1 hét hamar eltelt. Semmi változás nem történt, Jeanette beköltözött hozzám, és elég hamar megszoktam. Kezdtem egészen beilleszkedni az osztályba, és meglepő módon Amberéken kívül nem volt, aki nem tudott volna elviselni.
Nagyjából megismertem mindenkit. Sokat töltöttem az időm az ikrekkel, és a lányokkal, és beszéltem a többi fiúval is. 

~2: Váratlan este

Fáradtan keltem ki az ágyamból, és észrevettem, hogy még fél órát aludhattam volna. Lementem a konyhába, ahol már az elkészített reggelim volt. Anya már elment otthonról. Nyugodtan majszolgattam a reggelimet, amikor apa jelent meg, már készült a munkába.
-Ma fel fogunk lépni a zenekarral, úgyhogy hamarabb otthon leszek.-nyomott egy puszit a homlokomra, majd elindult. Ismételten magamra maradtam. Mindig is feszengve éreztem magam, amikor egyedül voltam itthon, mert rajtam kívül semmi élő nem volt a házban. A növényeken kívül. De felszabadult is vagyok ilyenkor, mert azt csinálhatok amit akarok (bizonyos kereteken belül), és nem nehezedik rám semmilyen súly, amit anya sújt rám. Mindig zavart, mindig a nyomomban volt ilyenkor, és sosem hagyott nekem békét. Ezért sem szerettem, ha itthon volt bárki is. Csak ha mama. Mama mindig megértett, mama mindig hagyta, hogy én találjak választ a kérdéseimre; ő mindig csak tanácsokat, és útmutatásokat mondott. Ezért is szerettem annyira. Nem volt üldözési mániája, mint anyának, és rám szólt, ha valami nem épp a legjobb, és megdicsért, ha jól csináltam valamit. Szeretet kaptam tőle, és nem parancsokat. 15 éven keresztül ő volt az egyetlen, aki fontos volt számomra, és ő volt az egyetlen, akinek számítottam, vagy fontos voltam. Bárcsak látná, milyen vagyok most.
1 hét eltelt. És már a második hetemet kezdem. 
Épp csináltam volna a hajam, amikor csengettek. Az ajtóban Alexy és Armin állt meglepetésemre.
-Jó reggelt, Elina!-ásított nagyot Armin.
-Jöttünk, hogy együtt menjünk suliba!-mondta lelkesen Alexy.
-Ohh, gyertek csak be.-mosolyogtam rájuk. Aranyos tőlük, hogy megvárnak. 
-Valahogy sosincsenek otthon a szüleid, amikor mi jövünk...-jegyezte meg Armin. Biztosítottam, hogy biztos lesz majd olyan alkalom is. Egyszer. Talán.
Amíg a hajamat próbáltam csinálni, a fiúk jól elvoltak. Mintha már 1000 éve itt laknának, komolyan.
-Indulhatunk, kész vagyok!-mondtam nekik, majd felpattantak, és a suli felé vettük az irányt.
Az út jól telt, bár az ő társaságukban ez nem meglepő.
Az iskola előtt összetalálkoztunk Melodyval, aki észrevétlenül grimaszolt egyet, de nekem sikerült észrevennem. Imádom megfejteni az emberek érzéseit még egy egyszerű mimikai reakcióból is.
-Sziasztok.-köszönt nekünk, majd Alexyvel visszaköszöntünk, Armin meg csak bólintott. Ahogy látom, nincsenek annyira jóban. Direkt figyeltem Melody pillantásait, elég érdekesen végignézett rajtam. Nem nagyon vagyok neki szimpatikus.
A fiúk hirtelen leváltak, és ketten maradtunk. 
-Jóba vagy Arminékkal?-kérdezte kíváncsian.
-Hát, mondhatni. Múlthéten derült ki, hogy szomszédok vagyunk.-vigyorogtam rá, ő pedig elmosolyodott, de az arca azonnal komollyá vált,
-Na és Nataniel?-hogy micsoda?
-Nataniel? Vele még nem beszéltem sokat.
-Jobb is...-suttogta alig hallhatóan, még jó, hogy kitűnő a hallásom.
-Hogy mondod?-néztem rá felhúzott szemöldökkel, ő pedig egy jóó széles mosolyt villantott.
-Semmi érdekfeszítő. Nekem még el kell intéznem pár dolgot, szia!-ezzel bement a DÖK-s terembe. 
Az osztályterembe lépve, még nem voltak sokan, így odamentem Violáék társaságához. 
Rosa érkeztéig jót beszélgettem velük, majd odamentem barátnőmhöz, aki egyből megölelt. Ebben a pillanatban Amberék trappoltak be, és mikor mellettem mentek el, a drága Amber konkrétan fellökött.
-Hé, vigyázz már hova mész!-szóltam meg összehúzott szemöldökkel.-Hihetetlen...
-Nekem beszélsz?-nézett gúnyosan, ami még jobban idegesített.
-Ugyan kinek másnak? Rajtad kívül senki nem lök fel ok nélkül másokat...-forgattam meg a szemem.
-Nocsak, az új lány máris konfliktusba keveredett?-hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.
Hátra fordultam, és Castiel vigyorgó fejével találtam szembe magam. Látszólag élvezte a helyzetet.
-Örülök, hogy jól szórakozol.-mondtam gúnyosan, és leültem a helyemre. Ő meg a hátam mögé.
-Felhúztad magad?-a hangja továbbra is ugyanolyan volt.
-Ennyiért felesleges...
-Castiel ne foglalkozz már az ilyen fruskákkal!-mondta Amber dühösen. Már 1 hét után fruska lettem ezaz.
-Amber komolyan állítsd már le magad.-jött oda a bátyja a fejét fogva. Ez is jól állt neki.-Elina nem csinált semmit, amiért mérgesnek kéne lenned rá, vagy lökdösnöd kéne...
-Te is az ő pártját fogod?!-ohoho, beindulnak az események. Mindez azért, mert fel akart lökni.
-Amber ne kezdd!-nézett rá szúrósan a bátyja. Gondolom ismerhette ezt a pillantást, idegesen a helyére ment.
-Sajnálom a húgom viselkedését... Már 1 hét után ilyen veled.-állt mellém. 
-Semmi probléma.-mosolyogtam rá.-Egyébként sem zavart különösebben, csak fellökött. "Csak". 
-De tényleg... Ha bármi ilyet mond, ne is törődj vele, kérlek!-ahogy látom, szégyenli...
Biztosítottam őt, hogy tényleg nincs baj, majd a helyére ment, mivel jött a tanár.
-2 hónap múlva félévi összefoglaló tesztet fognak írni, ne felejtsék el!-jelentette ki Mr. Faraize ezt a nagyszerű hírt. Jó, hogy nem tudok semmit. 
Nagyszünetig eseménytelenül teltek az órák. Úgy gondoltam, kimegyek levegőzni egy kicsit, úgyhogy egyedül járkálgattam.
Épp mentem volna vissza a terembe, amikor valakik megfogta a vállam.
-Elina!-hallottam Nataniel hangját, bizonytalanul megfordultam.
-Igen?
-Nem lenne kedved holnap... Elmenni valahová? Mondjuk, a kávézóba, vagy bármi..-vakargatta szőke haját. Mmm... Ezt most mire fel? Elhív valahová? Wow.
-Hmm, de, szívesen! Hánykor gondoltad?-biccentettem oldalra a fejem.
-Iskola után megfelel?
-Nem lesz semmi DÖK-ös munkád?
-Majd ma megcsinálom, amit kell. Na, jó neked?
-Persze.-mosolyogtam rá, majd ő viszonozta azt.
-Nagyszerű! Akkor majd megvárlak.-majd együtt mentünk be a terembe. 

Suli után Alexyékkel mentem haza, amikor Armin megkérdezte, hogy mit csináltunk Nataniellel nagyszünetben.
-Elhívott a kávézóba.-mondtam teljesen természetesen, Arminnak pedig elkerekedett a szeme.
-Mi?? A kávézóba??-állt elém, és nem engedett tovább menni.-De hát miért?
-Armin.-mosolyogtam rá.-Nem tudom. Elengedsz?
-Nem, amíg meg nem magyarázod!
-Hé, Armin, nyugi!-fogta meg Alexy a tesója vállát. Mi kavarta fel Armint ennyire?-Mi ütött beléd?-nézett rá Alexy kíváncsian, Armin pedig látszólag megnyugodott.
-Semmi... Mehetünk tovább.-mondta komolyan, majd mellém sétált, és folytattuk az utunkat. Erről többet nem beszéltünk. 
A házunknál Alexy megszorongatott, Arminnal pedig lepacsiztunk elköszönésképpen.
Mikor hazaértem, nem volt otthon senki, pedig apa azt mondta hogy itthon lesz.
A szobámba érve ledobtam a táskám, én pedig lefeküdtem volna az ágyamba, ha anya nem hívott volna.
"-Elina, ma nem megyünk haza, mert az egyik munkatársam elhívott magukhoz egy ilyen céges buliba. Egyik osztálytársad is ott lesz, megbeszéltük vele, hogy érted megy 7 órára, addig készülj el!"-mondta anya a telefonba, én pedig meglepődötten válaszoltam neki. Nem akaroook.
3 órán keresztül, indulásig agyaltam azon, hogy melyik osztálytársam fog értem jönni. Már mindenki az eszembe jutott, de egyik sem említette, hogy a szüleink egy helyen dolgoznak.
Izgatottan készülődtem. Egy rózsaszín-fekete színű, térd felettig érő pánt nélküli ruhát választottam. Utálok készülődni. Valahogy nem tetszik a hangulata. 
Fél napja nem ittam semmit, ezért egy pohár vizet kortyoltam le, amikor csengettek. Végre megtudom ki az! 
Sietve mentem kinyitni az ajtót, és enyhén gyorsan dobogó szívvel nyomtam le a kilincset.
Meglepetésemre az ajtóban Kentin állt, aki nagyon elegánsan nézett ki a fekete öltönyében.A nyakkendőjét zavartan megigazította, majd megszólalt.
-Jó estét kívánok, Elina kisasszony.-mondta a szokásosabbnál mélyebb hangon mosolyogva, én pedig elnevettem magam. 
-Szia Kentin. Egy pillanat, felveszem a cipőm.-szaladtam fel a szobámba, majd megigazítottam a hajam, felvettem az 'alkalmi' cipőm, és kihúztam a hátam. Össze kell szednem magam! Ez csak Kentin...
Sietve leértem, majd kulcsra zártam az ajtót.
-Indulhatunk?-vonta fel mosolyogva a szemöldökét. Éreztem, ahogy az arcom kipirul. 
Kentin a karját tartotta felém, én pedig magabiztosan belekaroltam.
-Hát persze!-majd elindultunk a végig világított utcánkon. 
-Nem is tudtam, hogy a szüleink egy helyen dolgoznak..-kezdtem bele a témába.
-Én is csak most tudtam meg.-nevetett fel, majd beletúrt a hajába.
-Ti szervezitek ezt az összejövetelt?-néztem bele a gyönyörű zöld szemébe, és oldalra biccentettem a fejem. 
-Nem, mi is csak meg lettünk hívva.-fordította el a másik irányba a fejét. Nem bírtam ki nevetés nélkül.
-M-Most mit nevetsz?-kérdezte zavartan. Tuti hülyének néz emiatt.
-Áhh, semmit-semmit.-legyintettem, majd tovább beszélgettünk. Sosem volt eddig alkalmunk erre, úgyhogy örömmel társalogtam vele az út végéig.
-Na, itt is vagyunk!-nyitotta ki előttem udvariasan az ajtót, majd bátortalanul léptem be. Nem voltak kevesen, azt meg kell hagyni.
Kentin szorosan a hátam mögött volt, emiatt megcsapott a férfias illata. Mmmm...
-A szüleidet keresed?-fogta meg hátulról a vállam. Az arcom már olyan lehetett mint a rák.
-Igen, de nem látom őket. Elég nagy ez a ház.-gyönyörű volt. Hatalmas nappali, a sarkában egy Bösendorfer zongorával, és miközben néztem, majdnem kicsordult a nyálam. Ha nekem lehetne ilyen zongorám, akkor még az ágyamról is lemondanék, és a zongora alatt aludnék, csak legyen nekem is ilyen. 
A nappali nagyon szépen be volt rendezve, tele növényekkel, és egyéb ilyen apróságokkal, nagyon hangulatos volt az egész ház. 
-Segítek megkeresni, jó?-súgta a fülembe, mire én csak bólintottam.
Kentin intett a szüleinek, akik mosolyogva biccentettek. Hát, elég érdekes szülei vannak.
Elmondták, hogy a konyhában vannak, így Kentinnel el is indultunk, ahol meg is találtuk őket. Éppen beszélgettek egy fekete hajú, vidám nővel, aki mihelyst meglátott, odajött hozzám és megölelt.
-Elina, végre! Már nagyon sokat hallottam rólad!-engedett el, én meg csak megszeppenten álltam továbbra is, majd ránéztem Kentinre, aki felhúzott szemöldökkel nézett rám.-Még egyszer, köszönöm Ken, hogy elkísérted Elinát.-paskolta meg a hátát.
-Kentin.-javította ki a fiatal hölgyet unott hangon.-Huszadszorra.
-Jajj, nem ugyanaz?-legyintett egyet vidáman, majd felém fordult. Jó, hogy valakinek ilyen jó a kedve. 
-Elnézést, de ki ön?-kérdeztem megtörve a jó hangulatot. 
A nő egy regélésbe kezdett. Elvileg ő rendezte ezt az egészet. Anya munkatársa, és apa legfiatalabb testvére, aki 1 hónapja jött vissza Spanyolországból. Hihetetlen, hogy 16 éven keresztül nem találkoztam Jeanette-el. És a legmeglepőbb: jövőhéttől hozzánk költözik, ebbe a gyönyörű házba átjönnek anyáék, ő pedig velem lesz, mert hogy "Nem adatott neki lány gyermek és mindig is meg akart ismerni", ja és mivel anyáék sokat dolgoznak, így ő ügyelhet rám.
-Számomra ezek az információk feldolgozhatatlanok...-ültem le egy székre, és segítségkérően Kentinre pillantottam, aki széttárta a karját.
-Ugyan, nagyon jó lesz!-csapta össze a tenyerét, majd eszébe jutott valami.-Ha már itt vagy, zongorázhatnál nekünk!-csillogott a szeme.-Sosem hallottalak még!
Beleegyezően bólintottam, majd lelkesen mentem oda álmaim szerelméhez. Boldogan ültem le elé, és már azon gondolkoztam, hogy mit játsszak. Végül egy Chopin a-moll Mazurka mellett döntöttem.Egyik leggyönyörűbb Mazurka, élvezettel adtam elő. Annyira kézre fekvő volt, és csak hallgattam amit játszok. 
Ez az elég jól sikerült darab nemcsak nekem tűnt fel, hanem a többi ott lévő embernek is. A végén pár ember megszeppenve állt, vagy ült, valaki a szemét törölgette, ami elég meglepő volt. Kentin maga elé bámult, majd Jeanette odajött hozzám, és könnyekkel küszködve megszólalt.
-Jajj, Elina annyira gyönyörű volt! Nem gondoltam volna, hogy ennyire tehetséges vagy!-mondta elérzékenyült hangon, én pedig megköszöntem a további bókokat, és úgy gondoltam, hogy kiszellőztetem a fejem, mert nagyon meleg volt bent. 
-Várj Elina jövök veled!-ért mellém Kentin.-Nagyon szépen zongorázol! Remélem még hallhatlak máskor is.-karolt át, én pedig mosolyogva néztem a földet. Mmm...
A kert nagyon szép volt (már meg sem lepődöm) és még egy szökőkút is volt benne, aminek a végébe leültünk Kentinnel, majd egy kis csönd után végül megszólalt.
-Szívás lesz Jeanette-el. Ebben az 1 hónapban hetente járt át hozzánk, néha már idegesített.-mondta Kentin fura hangsúllyal.-De így legalább többet járhatok át hozzátok...-tette a szája elé a kezét, én pedig halkan felnevettem.
A zene kintre hallatszott, és az ismerős számot halkan dúdolgattam. Kentin csak mosolyogva nézett a szám végéig, én pedig esetten üldögéltem mellette. Kellemes ez a nyugodt hangulat.
Ezután lassú zene következett, ekkor Kentin felállt, és felém nyújtotta a kezét. Egyből tudtam mit akar.
-Táncolunk?-vonta fel a szemöldökét mosolyogva, én pedig nem tudtam nemet mondani, és megfogtam a kezét, ami meleg volt, magabiztos, és biztonságot nyújtó. Magához húzott, én pedig átöleltem a nyakát, és belefúrtam a vállába a fejemet. Így kezdtünk el lassúzni, ami nem tudom, annak mondható volt-e... De az biztos, hogy csak miattam.
-Ahogy látom, nem a tánc az erősséged.-súgta a fülembe lágyan, én pedig beleszippantottam a férfias illatú öltönyébe. MEGUNHATATLAN ILLAT.
-Jól látod.-nevettem el magam, és ő is felnevetett.
A szám feléig jól elvoltunk, ezt a meghitt pillanatot csak egy dolog zavarta meg.
-Szép is a diákszerelem...-mondta ábrándozva Jeanette, erre Kentin hirtelen elengedett, és észrevettem, hogy full vörös az arca, az enyémmel együtt. Kentin dühösen nézett Jeanette-ra, aki egyből elvigyorodott.
-Jajj Kentin, csak nem megzavartam valamit?-nézett fel ártatlanul az égre, amit már sötétség, és csillagok borítottak.
Jeanette és Kentin 'vitatkozását' mosolyogva figyeltem, majd a szüleim is odajöttek, akik úgy gondolták, hogy hazamehetek, hisz a buli további részén jobb, ha nem maradok, mert holnap iskola, Jé, tényleg!
J-től (Jeanette-t mostantól J-nek fogom hívni, mert túl hosszú mindig kimondani a teljes nevét) elköszöntem -5 perc után sikerült- és Kentinnel végre elindultunk. 
Az utcát a nevetésünk töltötte ki, az út alatt egész jól szórakoztunk, de sajna ez sem tartott örökké.
-Na, hát itt is vagyunk.-sóhajtottam egyet. Nem volt kedvem még elválni tőle, tudom hogyha beérek, egyedül leszek bent a házban. Éjszaka néha utálom, mert kissé paranoiás vagyok.
-Igen...-nézett a szemembe. 
-Ne menj még...-mondtam halkan és a földet néztem.
-T-Tényleg?-vágott meglepődött fejet elpirulva.
-Igen! Jól éreztem magam a veled töltött idő alatt.-mondtam határozottan a szemébe nézve. Kentin közelebb lépett hozzám, konkrétan felém állt, majd lehajolt, és magához húzott.
-Én is... Örülök, hogy tölthettem veled egy kis időt...-súgta a fülembe.-De muszáj mennem.-nyomott egy puszit a homlokomra, és elengedett.-Holnap találkozunk!-intett egyet, én pedig szomorkásan mentem be a házba.
Ezalatt a kis idő alatt, jobban elkezdtem kötődni Kentinhez. Egész kellemeset csalódtam, mert eddig nem beszéltünk nagyon sokat.
De most jut eszembe... Holnap Nataniellel töltöm a délutánt!